Elhunyt a legendás cigány zenész-énekes, Csóré Béla, akinek dalain, nótáin generációk nőttek fel, milliók hallgatták és énekelték slágereit.

Csóré Béla nótái minden cigánybálon, családi rendezvényen hallhatóak voltak, neve garanciát jelentett a lelki feltöltődést nyújtó zenére. Generációnknak nincs olyan tagja, aki ne ismerte volna egyedi hangszínű nótáit, és nincs olyan lakodalmas zenész se, aki ne tanulta volna meg számait, vagy ne próbálta volna utánozni stílusát. Csóré Béla valóban egy élő legenda volt, aki mindig hű maradt nevéhez, és a cigányságához!

Ha ismertségét, elfogadottságát, rajongótáborát kamatoztatni tudta volna, akkor az ország leggazdagabb zenészeként élhetett volna, példát mutatva és segítve generációknak. Sikeressége, tehetsége, egyéni stílusú előadásmódjának milliós rajongótábora megkérdőjelezhetetlen volt, hiszen nem volt olyan cigány család, ahol ne lett volna két-három Csóré Béla kazetta, és ne hallgatták volna egy héten legalább egyszer. Sok millió embernek szerzett örömöt, dalaival ott volt velük sok évtizeden át örömben, bánatban, szomorúságban egyaránt. Sajnos Csóré Bélát sem kezelte, tartotta úgy a teljes magyar társadalom, ahogy azt ő megérdemelte volna, de talán Õ ettől volt igazi, így tudott csordultig tele leni a szíve zenével, szeretettel, odaadással, alázattal.

Csóré Béla megmaradt egyszerű cigány embernek, egyszerű cigány zenésznek, aki eggyé vált minden szegény sorsú emberrel, akinek dalait a viskókban tengődők is igazán magukénak érezhették. Gitárjából, szintetizátorából virágszirmok és szívek röppentek ki a dallamokkal együtt, és oly mélyen megmaradt az emberek elméjében, lelkében és szívében, hogy azok  a pillanatok örök emlékként beivódva halálukig elkísérnek mindenkit.

Jómagam nemcsak gyerekkoromban, hanem akár ma is örömmel hallgattam, dúdoltam, énekeltem a számait, mert szép emlékeket idézett bennem. Ha szomorúság, vagy öröm volt az emberben, Csóré Bélát hallgatott, a cigánybálokban Csóré Béla számokat kért a zenészektől, és ha olyan kivételes szerencsében lehetett része, ha egy bálban maga a legenda muzsikált, azért imádkozott, az estének soha ne legyen vége, és újra és újra kérte a számokat.

„Ha ,ég egyszer felvehetném a gitárom….” énekelte…

Sajnos már soha többé nem tudja kezébe venni hangszerét, nem ülhet le a szintetizátora mögé, és nem énekelhet. De a kazetták, a videók megőrzik majd nekünk hangját, alakját, amit soha nem fogunk elfeledni.

A közösségi médiában adatlapja szerint Csóré Bála 1970. október 25-én született, de a Facebookon az a hír terjedt el, hogy 1968-ban született. Bármelyik is az igaz, túl fiatal volt még a halálhoz, agyvérzésének hírére százezrek imádkoztak napokon át, de sajnos elragadta a halál.

Talán a sors iróniája, hogy Csóré Béla épp Valentin napon, a szerelmesek ünnepén hagyott itt minket. Azon a napon, amikor a szeretetet és a szerelmet ünnepeljük, amiről egész életében énekelt, és dalaival helyettünk tett vallomást.

Drága Béla, az örök világosság fényeskedjen neked, mert ez a minimum, ami kijár neked! Isten vigyázza örök álmodat, nyugodjon békében!

Hidvégi-B. Attila