2024 December 21., Saturday/Tamás napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Ki-Kicsoda?
Hollai Kálmán színművész

Hollai Kálmán színművész

Hollai Kálmán színész olyan konszolidált roma családból származik, amely már a 60-as években a polgári létformára törekedett, és meg is valósította. Hollai Kálmán édesapja szobafestő volt, az édesanyja, pedig házmester. A szülők fontosnak tartották a gyermekeik taníttatását, mert ebben látták a kitörés lehetőségét.

Hollai Kálmán (született Heiser) (Salgótarján1949február 26. – 2022február 17.) színész.

 

Salgótarjánban született, konszolidált cigány családban. Édesapja szobafestő volt, édesanyja házmester. Zenei általános iskolába járt, ahol oboázni és énekelni tanult. Már ötéves korában eldöntötte, hogy színész lesz. Tizenévesen, szülővárosában amatőr társulatban főszerepet játszott. Húsz évesen jelentkezett a kaposvári színházba, ahova énekes-táncos fiatalokat kerestek.

 

Kálmán gyermekkorában nem érintkezett romákkal, a kitörési vágy olyan mederbe terelte, ahol romának lenni visszahúzó erőt jelentett. Nem a tudatosság, hanem az elhallgatás motiválta mindaddig, amíg olyan életpályát be nem futott, ahol a származás már nem húzhatott falat az érvényesülés elé.   A kis Kálmánka már öt éves korában eldöntötte, hogy ő bizony színész lesz. De visszakanyarodva az előbbi gondolathoz, Kálmánt nagyon sok támadás érte cigány értelmiségiek részéről a származás vállalása és az identitás miatt, pedig aki látta az Átok és szerelem című filmet az azt is láthatta, hogy Hollai Kálmán olyan hitelesen alakította a cigány "Babát", hogy erre csak az képes, aki génjeiben is roma, Kálmán, vagyis Baba az volt.   Az általános iskola befejezése után beiratkozott a salgótarjáni Madách Gimnáziumba, ének és zene tagozatra. Harmadikos gimnazistaként megnyerte a József Attila szavalóversenyt, ahol feltűnt Montágh Imre beszédtechnikai tanárnak Hollai Kálmán szép kiejtése és gyönyörű orgánuma. Olyannyira, hogy biztatta, költözzön fel Budapestre és ő a gondjaiba veszi.   1974-ben rakta le az alapjait a kaposvári Csiky Gergely színháznál. Kálmán innen jelentkezett tizenketted magával a Színművészeti Főiskolára, ahová csak egyedül őt vették fel. Nagy tisztelettel és szeretettel emlékezik a tanáraira, Kelemen Erzsébetre (magyar szakos tanár), Guti Évára (elméleti tanár), és Kazán Istvánra (igazgatórendező).   Szerencsére a színház nem antiszemita beállítottságú. Itt egy a fontos, a tehetség, az emberség. Hollai Kálmán az elmúlt 10 évben visszatalált a roma gyökerekhez, egyre több roma értelmiségi összejöveteleken találkozott vele, s ha lehetőség kínálkozik, akkor okosan érvel, vitatkozik. A vér nem válik vízzé, mint ahogyan Hollai Kálmán esetében sem, olyannyira nem, hogy az elmúlt időszakban az Országos Cigány önkormányzat felkérésére elkezdte a Cigány Színház alapjainak lerakását.   Hollai Kálmánnak nem csak színészi, hanem rendezői ambíciói is vannak, több musicalt rendezett szép sikerrel. Ezt az utóbbi, no meg a pályán eltöltött 30 év jó záloga lehet annak, hogy színi tanodákat istápoljon, és tehetségeket fedezzen fel a leendő Cigány Színház számára.   Fontosabb szerepei: Kajafás, Turandot (Béres Ilonával), Barcelonában TV Fesztivál díjjal tüntették ki. Filmszerepei: Átok és szerelem, Cigányballada, Istentelenek, stb. Színházszerepek főiskolásként: Kitörés, Blues musical, (1976) A kutya, akit Bodzi úrnak hívnak, La Mancha lovagja, Vágy villamosa, Bánk Bán (II. Endre), Nyitott Ablak, Kaktusz virága, Valahol Európában, Hello Dolly, Jézus Krisztus szupersztár, stb. Egyetlen díjjal büszkélkedhet: a Madách Gimnázium "Örökös tagjának" választották meg.  

 

Salgótarjánban 2014-ben Hollai 65 címmel sikeres önálló előadói estet tartott, amelyen fia Ádám, és lánya Anna is jelen voltak; még ebben az évben bekapcsolódott a Kegyenc című dráma próbáiba, de betegsége miatt a próbákat nem tudta végigvinni. 2015-ben egy hirtelen szembetegség miatt végleg visszavonult, színházközeli önkéntesek segítették életét.
Hollai Kálmán egy héttel 73. születésnapja előtt, 2022. február 17-én épett fel az örök színpadra..

 

Díja:  Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2000)

Új romaügyi biztost neveztek ki a kormányba Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Sztojka Attilát nevezte ki egy kormányhatározatban a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak. Ötfős titkárságot is kap.

Közzétette: RomNet – 2021. augusztus 5., csütörtök