2024 December 21., Saturday/Tamás napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Ki-Kicsoda?
Fátyol Tivadar Géza (1953-2014)

Fátyol Tivadar Géza (1953-2014)

Pályáját 1967-ben, mint zenész a világhírű Rajkó Zenekarban kezdte. Az ott eltöltött tíz év alatt bejárta a világot, szinte minden híres koncertteremben és színházban fellépett, így többek között a párizsi Bobino Színház Olympia Színpadán a londoni Royal Albert Hall és a Queen Elizabeth Hall, a moszkvai Bolsoj Teatr, az amszterdami Concertgebou, a New York-i Carnegie Hall, a Washingtoni Kennedy Center és a stockholmi Musikakadémie színpadán.

1975-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést tanult. Mint zeneszerző a 70-es évek közepén mutatkozott be, elsősorban tánckoreográfiákhoz írt munkáival. Első nagy, átfogó munkája 1984-ben a Magyar Televízió megrendelésére, a Lakatos Menyhérttel írt Átok és Szerelem című zenés ballada, melyet több országban is bemutattak. A film számos fesztiválon díjat nyert.   1989-90-ben Európa Cigányai címmel egy hatórás dokumentumfilm elkészítésében vett részt: mint forgatókönyvíró, zenei szerkesztő, szaktanácsadó. A film német-szlovák-magyar koprodukcióban készült, rendezője Martin Slivka volt. 1994-ben " és a Mika "c. film forgatókönyvét írta, melyet Gábor Péter rendezett. A film több nemzetközi díjat nyert.   1995- 1996-ban szervezte és rendezte meg a világon az első Cigány Kulturális Világfesztivált az Ariadne Alapítvány keretén belül. 1995-ben, Németországban és az Egyesült Államokban - a BMG kiadásában - jelent meg Gipsy Vagabonds együttessel önálló CD-je, amely az eddigi adatok alapján több mint 250. 000 példányban kelt el.   1996-ban a Szabadkai Színház tűzte műsorára az "Átok és Szerelem" című filmből írt musicalét, mely több mint száz előadást élt meg. Jelenleg is a színház repertoárján szerepel. 1996-ban a "Romani Kris" c. film szaktanácsadója volt. 1998-ban Mihályfy Sándor rendező felkérésére az "Ábel Amerikában" c. film zenéjét írta, amelyet a Tavaszi Filmszemlén mutattak be. Rendszeresen dolgozott külső munkatársként a Magyar Televízió Roma magazinban, mint szerkesztő-rendező.  Itt készítette el a Rajkó Zenekar 50 éves munkásságát bemutató televíziós filmet.   A Rádió C zenei igazgatója és műsorvezetője volt közel két éven keresztül, majd 2004 októberétől ismét itt dolgozik, mint programigazgató, és műsorvezető, 2006 januárjától pedig ügyvezető igazgatóként. 2009-től a Nóta TV programigazgatója.   A Fórum Film Alapítványnál 2000 óta dolgozik szakértőként, zenei rendezőként, illetve rendezőként. 2002 szeptemberében iratkozott be a Wesley János Lelkészképző Főiskola teológia szakára. Ugyancsak 2004-ben a Filmszemlén mutatták be a „Tegyetek tanítványokká minden népeket!” c dokumentumfilmjét. Sorsunk címmel rendezte 20 részes dokumentumfilmet, amely Magyar ATV-n volt látható. Az „Út a halálba” c. filmjét a 2006-os Filmszemlén Schiffer Pál díjjal jutalmazták.     A Magyar Televízió részére Balázs János születésének 100. évfordulója alkalmából készített dokumentumfilmet. A rádióbeli munkája mellett a Fórumfilm Alapítvány és a Duna Televízió megbízásából Péli Tamás életét és munkásságát bemutató filmen dolgozik. Az Újságíró Szövetség tagja.   Kitüntetései:   MACIKA Közéleti díj 2003 Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt 2004

Új romaügyi biztost neveztek ki a kormányba Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Sztojka Attilát nevezte ki egy kormányhatározatban a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak. Ötfős titkárságot is kap.

Közzétette: RomNet – 2021. augusztus 5., csütörtök