2024 December 22., Sunday/Zéno napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere
2020. 07. 14. 00:00

Feltehetően önkezével vetett véget életének a Baranya megyei Cserdi polgármestere, Bogdán László, akinek holttestére kedd reggel a Baranya megyei település korábbi polgármesteri hivatalában bukkantak rá..

Bogdán László halálhíréről elsőként a Hirklikk.hu oldal számolt be, de az információt a RomNet-nek öt másik, egymástól független forrás is megerősítette kedd délelőtt. A rendőrség egyelőre hivatalos tájékoztatást nem kívánt adni, mindössze azt közölték, közigazgatási eljárásban vizsgálnak egy halálesetet. A településen több rendőrautó és mentőautó van, a helyiek értetlenül állnak az eset mögött.

 

 

Bogdán László ismerősei és baráti köréből többen sírva erősítették meg az információt, de a döbbenetük miatt egyelőre a RomNet-nek nem kívántak nyilatkozni.  A településről az újságírókat elküldték, a helyiek bezárkóztak. a RomNet egyik munkatársa a helyszínen próbált beszélni néhány falubelivel, akik megdöbbentek a hír hallatán, és csak annyit mondtak, „nem értik, mert áldott jó ember volt”.

 

Sokak pedig kételkednek abban, hogy önkezével vetett volna vége életének, mert mint fogalmaztak „nem olyan jellemű emberként ismerték.”

 

A RomNet információ szerint Bogdán Lászlót hétfő délután fél 3 körül beszélt telefonon valakivel, ez követően szó nélkül távozott. A helyiek és a zöldség-gyümölcs feldolgozóüzemben dolgozó munkatársak keresték, a polgárőrök pedig éjjel is kutatták. Bogdán László holttestét kedd reggel találták meg a korábbi polgármesteri hivatalban, ame jelenleg egy feldolgozóüzemként funkcionál. Feltehetően a polgármester még hétfő délután, vagy kora este akasztotta fel magát.

 

(Cserdi polgármesteri hivatala kedd délelőtt)

 

A kérdés, hogy egy sikeres és közismert ember miért folyamodhatott ehhez a cselekedethez? Bogdán László közvetlen környezetében élők azt mondták, a polgármester nem volt beteg, egészségügyi problémáiról legalábbis senkinek nem beszélt. Tele volt tervekkel, egy ambiciózus, nagy jövő előtt álló emberkét tekintett saját magára is, ahogyan az országban több százezer másik ember is. Magasabb szintű politikai pályára készült, több parlamenti párt is szerette volna, ha országos listájukon szerepelne a 2022-ben esedékes választáson.

 

A cigány reformerként is ismert Bogdán László 1974. június 3-án született Pécsett. Falujában, Cserdiben 202-ben lett önkormányzati képviselő, majd alpolgármester, 2006-ban már településvezetőként dolgozott, és azóta irányította a Baranya megyei falut, működtetett foglalkoztatási mintaprogramokat, amelyet a média és a közvélemény „Cserdi csodaként” emlegetett.  

 

(Cserdibe bevezető út kedd délelőtt)