Mégis emléktáblát kapott az a Puczi Béla, aki a marosvásárhelyi pogrom idején „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” felkiáltással sietett az erdélyi városban élő magyarok segítségre.
Az Idetartozunk! Egyesület és a Roma Sajtóközpont eredetileg október 7-én a Roma Büszkeség Napján szerették volna felavatni az emléktáblát, tekintettel arra, hogy a rendezvény a roma identitás, önbecsülés és méltóság ünnepe, de a Nyugati Pályaudvar épületére a MÁV nem engedte azt felhelyezni azzal az indokkal, hogy Puczi Béla nem volt a MÁV dolgozója, és az állami vasúttársaság egyik irányelve alapján a társaság épületeire emléktáblát – a közforgalom számára megnyitott területekről látható módon – csak a vasúti közlekedéssel összefüggésbe hozható esemény, maradandó értéket létrehozó személy, csoport emlékére lehet elhelyezni.
Az elmaradt avatási ceremónia híre bejárta a teljes magyar sajtót, és a humántárcát vezető Balog Zoltán miniszter a romániai magyar-cigány hősnek a cigányok között találna szerinte méltó helyet, ezért felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hős emléktábláját. Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársa a miniszter felajánlására akkor úgy reagált, megtisztelőnek tartják az emléktábla felállítását kezdeményező szervezetekkel együtt a miniszteri felajánlást, de nem tudnak élni a lehetőséggel. Kadét Ernő a Népszavának akkor azt mondta, elvi szempontból sem lenne jó, ha az emléktábla egy roma intézményre kerülne ki, mert éppen azt akarják üzenni, hogy Puczi Béla nem kizárólag a cigányok, hanem a teljes magyarság hőse volt. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a későbbiekben közterületet is elnevezzenek róla Budapesten.
Az avatás végül december 10-én, az Emberi jogok napján valósulhatott meg.
Az 1948-ban született és 2009-ben meghalt Puczi Béla emléktábláján, melyet Kállai András szobrászművész tervei alapján közadakozásból készíttettek, az áll: "Társaival megvédte a magyar tüntetőket a lincselni készülőktől. Marosvásárhely 1990. Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!"
Kadét Ernő az ünnepi ceremónián beszédében arra figyelmeztetett, egy hajléktalan akár a legnagyobb hős is lehet, gondoljunk erre, ha elmegyünk egy fedél nélküli ember mellett az utcán, vagy akár a Nyugati téren.
Setét Jenő beszédében azt mondta: azért akartank Puczi Bélának emléktáblát avatni, „mert a többség nem akart." A magyar történelemből hiányoznak a roma hősök, akik ott voltak minden nagyobb eseménynél. Az Idetarozunk Egyesület vezetője bejelentette, akciójuk csak a kezdet, mert egyre több roma hősnek fognak emléktáblákat állítani, és minden évben meg fognak emlékezni a Fekete március néven elhíresült 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” felkiáltással az erdélyi városban élő magyarok segítségre sietett hősre, Puczi Bélára.
A Fekete Március marosvásárhelyi roma hőse
Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek - hárman közülük romák -, akiket a 27 évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások - melyeknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sérültje volt - után őrizetbe vettek a román hatóságok. Puczi Bélát kilenc hónapi előzetes letartóztatás után, utcai huliganizmus vádjával több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték. Nemzetközi szervezetek és az RMDSZ nyomására azonban az ítélet végrehajtásáig feltételes szabadlábra helyezték. 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sérültje volt.
Puczi azonban a börtöntől és a megtorlástól félve Magyarországra menekült abban reményben, hogy itt befogadják, "hiszen magyar", de csak majd tíz év után kapott politikai menekült státuszt. Ez idő alatt megjárta a bicskei menekülttábort és a magyar menekültügyi hivatalnokok irodáit, majd Franciaországban élt évekig a kriminalitás határát súroló, olykor átlépő magyarországi és romániai magyarokkal, románokkal, cigányokkal a vasútállomásokon, a lakókocsikból álló Párizs környéki roma karaván-telepek egyikén.
Amikor Párizsból visszajött Magyarországra bujkálnia kellett a rendőrök elől, amit annyira tökélyre vitt, hogy egy igazoltatás során le kellett buknia ahhoz, hogy egyáltalán megtudja: már egy éve megkapta a politikai menedékjogot Magyarországon. Sorsa viszont soha nem rendeződött: Puczi Béla majd húsz év küzdelem, keserűség és magány után egy Magyarországgal és a saját magyarságával kapcsolatban hitt mítosszal a háta mögött 2009-ben halt meg Budapesten: nyomorban, betegen, munka és hajlék nélkül.
Majd húsz éves szenvedéstörténete alatt egy évig a Roma Sajtóközpont (RSK) akkori lakás-irodájának egyik szobájában lakott, az RSK munkatársai ekkor készítettek vele egy több mint húsz órás interjút, és ez alapján egy könyvet, mely többek közt az ő és a romák szemszögéből meséli el a marosvásárhelyi három véres nap történetét és következményeit. "Hatunk közül az egyikünket addig verték, amíg belehalt" – emlékeztetett mindig Puczi a hat elítélt elszenvedett borzalmaira.
A marosvásárhelyi véres események 20. évfordulója alkalmából Budapesten a Terror Háza Múzeumban 2010. március 11-én tartottak megemlékezést. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának akkori elnöke a rendezvényen mondott beszédében úgy fogalmazott: a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak. A Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén a most miniszeri tisztséget betöltő fideszes politikus megjegyezte, 1990-ben nem először fordult elő, hogy a magyarok segítségére sietett egy másik kisebbség, amelynek tagjait meghurcolták, mert segítettek a magyaroknak az ellenük indított pogrommal szemben. Mint mondta, a magyar állam a pogrom áldozataival szemben az őket megillető kárpótlással még mindig adós, pedig az a leghelyesebb, "ha a mi sorsunkat mi magunk intézzük".
(Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke Petőfi Emléklap a Helytállásért elismerést ad át Lőrinczi Józsefnek. Fotó: MTI)
A Terror Házában tartott rendezvényen felolvasták Bajnai Gordon akkori miniszterelnök levelét is, melyben a kormányfő nemzeti és személyes tragédiának nevezte a Marosvásárhelyen 1990. március 19-20-án történt magyarellenes pogromot. Levelében azt írta, sokan életükkel vagy szabadságukkal fizettek a nemzeti önrendelkezés és a kisebbségi magyar nyelven való oktatás melletti kiállásukért. Marosvásárhelyen alapvető emberi jogokat ért brutális támadás, de minden csepp vér a szabadságot erősítette Erdélyben - mutatott rá Bajnai Gordon.
A magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi emléklap a helytállásért nevű elismeréseket Balog Zoltán adta át. Lőrinczi József kőműves, Sütő József vállalati alkalmazott, Szilágyi József asztalos személyesen vette át a díjat, míg Puczi Bélának, Szilveszteri Kis Péternek és Tóth Árpádnak posztumusz ítélték oda az elismerést.
Fekete Március
Az 1989. decemberi forradalom után Romániában egyre erősödött a román nacionalizmus. Az új vezetés nem mutatott hajlandóságot arra, hogy érvényesítse a nemzeti kisebbségektől a kommunista diktatúra idején megtagadott jogokat, sőt az országot irányító Nemzeti Megmentési Front Tanácsának (NMFT) elnöke, Ion Iliescu februárban már nyíltan a magyar szeparatizmus veszélyéről beszélt. Egyre több magyarellenes szervezet alakult, amelyek azzal vádolták a magyarságot, hogy Erdély Magyarországhoz csatolására törekszik. Válaszul 1990. február elején az erdélyi magyarság csendes tömegdemonstrációkat szervezett, a legnagyobb, marosvásárhelyi eseményre több mint százezren gyűltek össze. Székelyföld fővárosában 1977-ben még kétharmados többséget alkottak a magyarok, de arányuk a Ceausescu-féle betelepítési politika révén 1985-re már 50 százalékra csökkent.
(Arhív fotók a Fekete márciusról)
Az eseményt az váltotta ki, hogy a magyarság tüntetett az anyanyelvi oktatás megteremtésért, amire válaszul a Vatra Româneascã soviniszta román szervezet a román kormányerők és a titkosszolgálat támogatásával görgényi román parasztokat heccelt fel, és szervezetten, buszokkal szállított környékbeli románokat Marosvásárhelyre, akik feldúlták a város központját, majd rátámadtak a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra. Az akkori román hatalom azt hitette el aromán parasztokkal, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és ezért ostromoltatták meg velük a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson. A románok szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd tárgyalások után szabad elvonulást ígértek a magyaroknak. Ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát A több napig tartó zavargásoknak március 21-re lett vége, amikor is a környező településekről megérkezett magyar erősítés kiverve a beszállított románokat a városból, majd ezt követően a román hadsereg helyreállította a rendet.
Az 1990. március 19-én és 20-án, a marosvásárhelyi pogromba kialakult harcoknak 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sérültje volt.
A történteknek nagy visszhangja volt mind a romániai és magyar, mind pedig más külföldi sajtóban. Ma is vita tárgya, hogy mi robbantotta ki a halálos áldozatokat is követelő, Sütő András írót fél szemére megvakító, a várost csatatérré változtató magyar-román véres konfliktust. A román kormányzat és a nyugati média szerepe sem tisztázott még. Valószínűleg az eseményeket az egykori Securitate emberei provokálták ki felsőbb utasításra, hogy igazolják az egy héttel később létrehozott Román Hírszerző Szolgálat létjogosultságát, valamint eltereljék a valós gondokról a közvélemény figyelmét.
