Az Európai Unió 1,8 millió eurós támogatásával nyolc országot érintő roma integrációs programot koordinál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ).
Az Albánia, Bulgária, Magyarország, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna részvételével zajló kétéves projekt keretében egymás országaiban bevált módszereket tekintenek át a szakemberek a roma közösségek integrációja érdekében. Az összegyűjtött, működő pozitív modellek adaptációjára az Európai Unió pályázatot hirdet 2020-ig tartó költségvetési ciklusának keretében.
Langerné Victor Katalin, a programban partnerként részt vevő Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy Európa-szerte 15 millió roma él, és éppen Magyarország volt a kezdeményezője a magyar EU-elnökség során egy európai roma keretstratégia megfogalmazásának.
Úgy vélekedett, hogy az integráció érdekében komplex beavatkozás szükséges, amely egyszerre koncentrál - többek között - az oktatásra, a lakhatásra, illetve a szociális viszonyokra.
Éppen ezért a gyakorlati megvalósítás során fontos a "terepen" helyismerettel rendelkező civil szervezetekkel és egyházakkal történő együttműködés. Az úgynevezett komplex telepprogramot például civil szervezetek, a roma szakkollégiumi programot pedig egyházak bevonásával kívánják megvalósítani. Ugyanakkor a tárca számára a tapasztalatgyűjtés lehetőségét is jelenti, hogy más európai országok miként kezelik a kérdést, hiszen a pozitív példák később itthon is felhasználhatók.
Langerné Victor Katalin kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy a hátrányos helyzetűeket, tehát nemcsak a romákat érintő Nemzeti felzárkóztatási stratégia keretében, 2012 és 2015 között, 200 milliárd forintnyi pályázati forrás használható fel.
Olyan elkülönített programokat is tartalmaz a stratégia, amelyek a leghátrányosabb helyzetű térségekre koncentrálnak - mondta a helyettes államtitkár.
A projektben részt vevő nyolc országra azért esett a választás, mert ezekben az államokban él az európai roma lakosság 60 százaléka.
Tarnabodon már egy évtizede folytat integrációs tevékenységet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A program a "befogadó falu" projekttel kezdődött, amelynek keretében hajléktalan családok telepedtek le a községben. Azóta játszóház, tanoda, elektronikai bontóüzem létesült a településen, a máltai szeretetszolgálat működteti a falu óvodáját és iskoláját.