2024 December 03., Tuesday/Ferenc, Olívia napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Diszkriminálta a roma gyerekeket a szentmihályfalvi iskola
2012. 01. 10. 00:00

A szentmihályfalvi (Kisszebeni járás) általános iskola törvénytelenül szegregálta a roma származású gyerekeket, külön osztályban kellett tanulniuk, elzárva a többi gyerektől.

A SITA hírügynökségnek erről Štefan Ivanco, a Polgárjogi és Emberi Jogi Tanácsadó Iroda munkatársa számolt be. Elmondása szerint a törvénytelen elkülönítést az Eperjesi Járásbíróság állapította meg 2011 decemberében született ítéletében. A döntés egyelőre nem jogerős, az iskola fellebbezhet ellene. 

A bíróság szerint az iskola megsértette az egyenlő bánásmód elvét, és diszkriminálta a roma gyerekeket származásuk miatt. Ez az első olyan bírósági ítélet Szlovákiában, mely a roma gyerekek szegregációjáról szól az iskolai oktatásban.

Barbora Èernušáková, az Amnesty International London munkatársa szerint a roma gyerekek elkülönítésének gyakorlata nagyon elterjedt, több ezer gyermeket érint. „Ez a gyakorlat negatívan hat jövőjükre, a társadalom perifériájára szorítja, és kiteszi őket a szegénységnek és diszkriminációnak” – magyarázta. 

Az iskola egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. Ivanco még nem kapott információt arról, fellebbeznek-e.

Az diszkrimináció-ellenes törvény megsértése miatt a Polgárjogi és Emberi Jogi Tanácsadó Iroda elnevezésű civil szervezet még 2010 júniusában perelte be az iskolát. A szervezet szerint az intézményben már régóta szegregált osztályok vannak, melyekben csak roma származású diákok tanulnak. Ezek az osztálytermek egyébként egy külön emeleten voltak az iskola épületében. 

A 2008/2009-es tanévben ezekbe az osztályokba újabb roma diákokat helyzetek át, akik korábban nem roma gyerekekkel tanultak együtt. A szervezet szerint az iskola etnikai alapon diszkriminálja a diákokat. Az intézmény azzal védekezett, hogy a külön osztályokat azon roma gyerekeknek tartja fenn, akik rossz szociális környezetből származnak. Az iskola szerint az osztályok lehetővé teszik a diákoknak a felzárkózást. A civil szervezet azonban úgy véli, ezt az iskola semmivel sem bizonyította, és nyilvánvaló, hogy a gyerekek már régóta ezekben az osztályokban tanulnak, nem helyezik őket át a normális osztályokba. 

A bírósági döntés szerint a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek specifikus oktatása nem állhat ellentétben a belföldi és nemzetközi emberi jogi szabályozással. A bíróság elutasította az iskola érvelését, hogy csak az ilyen elkülönített osztályokban lehet felzárkóztatni a hátrányos helyzetű diákokat, és biztosítani nekik az azonos minőségű oktatást. Arra kötelezte az intézményt, hogy szüntesse meg a jogsértő állapotot, és az ítélet teljes szövegét publikálja a Pedagógusok Lapjában, hogy más általános iskolák is megismerkedhessenek vele, s így annak megelőző hatása legyen.