2024 December 21., Saturday/Tamás napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Ki-Kicsoda?
Pege Aladár

Pege Aladár

Pege Aladár (Budapest, 1939. október 8. – Budapest, 2006. szeptember 23.) magyarcigány bőgőművész, zeneszerző, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja. Világhírű nagybőgős, zseniálisan improvizáló virtuóz, akit nemzetközi kritikusok „a nagybőgő Paganinije” néven is emlegettek (nevéből eredő szójátékkal: Pegenini).

Egyszerre játszott klasszikus zenét és dzsesszt – e kétféle elhivatottság sajátos kölcsönhatása egyéni színt adott játékának.   Pege Aladár 1939. október 8-án született Budapesten. Neves kispesti nagybőgős családból származott, a Bartók Béla Zeneakadémián, a Liszt Ferenc Zeneakadémián és 1975 és 1978 között Reinhold Zepperez professzor irányításával Nyugat-Berlinben is tanult. Õ volt Herbert von Karajan szólóbőgőse a Berlini Filharmonikus Zenekarban.   1978-tól a Zeneművészeti Főiskola docense volt egészen nyugdíjba vonulásáig. Nemzetközi bemutatkozása a Bled városban megrendezett dzsesszfesztiválon történt, 1963-ban. Számtalan külföldi városban fellépett, mint például Montreux-ben (1970) és Bombay-ban (1980), ahol nagy sikereket ért el.   1967-től együttesében játszott Babos Gyula, 1964-től időszakosan Kőszegi Imre, Lakatos Dezső, illetve fiatalabb muzsikusok, köztük Szabó Ferenc, Horányi Sándor, Makó László, Tarnóczky Péter és Németh János.   1969-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagybőgő tanszakán szerzett diplomát, tanárai Montág Lajos és Tibay Zoltán voltak. Már több évvel ezt megelőzően kezdett el hangversenyeket adni, vidéken és Budapesten is rendszeres fellépője volt az Egyetemi Színpadnak. Évtizedekig koncertezett Magyarországon és a világ több kontinensének számos neves előadóhelyén.   Fellépett többek között a New York-i Carnegie Hall-ban Herbie Hancock együttesének vendégszólistájaként, ami azért is emlékezetes, mert akkor kapta meg a világ legjobb nagybőgősének tartott Charles Mingus hangszerét ajándékba a művész özvegyétől.   Halálának évében ünnepelte első színpadra lépésének 50. évfordulóját. 2006. szeptember 23-án hunyt el.   „Már az anyaméhben pengetted köldököd. Ördögöd van, Ali: angyali ördögöd!”   Utassy József, Pegéről írt verse   Pege Aladár Emlékbizottság   2008. október 15-én, Pege halála után megalakult a nagybőgőművész felesége kezdeményezésére a Pege Aladár Emlékbizottság, amely Pege szellemi hagyatékának megőrzésére, továbbadására és emlékének ápolására jött létre. Egy napra rá, október 16-án vehette át Bráda Tibor festőművész és Janzer Frigyes szobrász az első Pege Aladár-emlékdíjat, amit az Emlékbizottság adott át.   Hangszer és gyakorlás   Saját hangszere egy régi Johannes Rubner nagybőgő. Koncertek előtt mindig kemény próbákat tartott és fellépéstől függetlenül mindennap legalább két órát gyakorolt, de kizárólag csak klasszikus darabokat, mert a dzsesszt sohasem használta gyakorlásra:   „A dzsesszt érezni kell, az improvizációt nem lehet kigyakorolni, megtanulni. Azért vagyok szerencsés, mert klasszikus zenét és dzsesszt is tudok játszani.”   Albumok   1970 - Montreux Inventions (Hungaroton-Pepita) 1980 - II. (Hungaroton-Pepita) 1982 - Live (Hungaroton-Krém) 1988 - International Jazz Workshop (Hungaroton-Krém) 1990 - The Virtuoso Double Bass (Hungaroton-Krém) 1990 - The Virtuoso Solo Bass Vol.3. (Szerzői kiadás) 1991 - Hungarian Jazz Workshop Vol. 1. (Hungaroton-Krém) 1994 - Great Jazz Duos (RST) 1995 - Hungarian Jazz Workshop Vol. 2. (Hungaroton-Gong) 1999 - Classic Live 1998/1999 (Szerzői kiadás) 2000 - Classic Live 1999/2000 (Szerzői kiadás) 2001 - Classic Live 2000/2001 (Szerzői kiadás)   Filmek   Pege Quartett (TV film, közreműködő) 1996 - Equinox (zeneszerző) 2000 - Pege Aladár jubileumi koncertje (TV film, szereplő)   Díjak   1964 - Prágai dzsesszfesztivál, Virtuóz-díj 1970 - Montreux-i dzsesszfesztivál, „Legjobb Európai Szólista Díj” 1977 - Liszt Ferenc-díj 1981 - A világ dzsessz szakírói a legjobb bőgősnek szavazták meg 1986 - Érdemes művész-díj 1999 - Budapestért-díj 2000 - Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2002 - Kossuth-díj

Új romaügyi biztost neveztek ki a kormányba Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Sztojka Attilát nevezte ki egy kormányhatározatban a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak. Ötfős titkárságot is kap.

Közzétette: RomNet – 2021. augusztus 5., csütörtök