2024 December 21., Saturday/Tamás napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Ki-Kicsoda?
Kovács József Hontalan

Kovács József Hontalan

Kovács József Hontalan   1950. augusztus 15.-2017. szeptember 30. Kovács József Hontalan Péli Tamás festőművész, Fátyol Tivadar hegedűművész, a Kossuth-díjas festőművész, Szentandrássy István, Nagy Gusztáv költő, Choli Daróczi József író társaságában az első generációs cigány értelmiség kiemelkedő egyénisége, jelensége volt. Tőle származik az az idézet, amelyt Péli Tamás festőművész országgyűlési képviselőként tett ismertté: "Homlokomon kettős aranypánt van. Az egyik a cigányságom, egyik pedig a magyarságom, és egyikről sem vagyok hajlandó lemondani." Kovács József Hontalan, költő életrajza: 1950 augusztus 15-én született Mohácson. Kereskedelmi középiskolába járt Pécsett. Első versét 1973. áprilisában Vasy Géza, az Írószövetség egykori elnöke közölte a Magyar Ifjúságban. Versei országos napilapokban és folyóiratokban jelentek meg. Első riportját 1980-ban publikálta az Új Tükörben, egy munkásszállás életét mutatta be, és ezért rögtön kidobták állásából és szállásáról.   Első verseskötete 1991-ben jelent meg, Ismeretlen cigány ének címmel.   1980-ban SZOT ösztöndíjban, 1984-ben Móricz Zsigmond ösztöndíjban, 2009-ben Solt Ottilia díjban, részesült. Eddig megjelent művei: Ismeretlen cigány ének – versek 1991. Pörgő ezüsttallér – versek 1993. Aranymetszésű augusztus – Garanciák – versek 1995. Sequoiabeszéd – versek 1996. Színfolyók – versek 1997. A nemzet szemétdombjai – riportok 1997. Magyarul beszélni – versek 1998. Anyám, Karácsony – versek 2000. Csonttarló – versek 2001. Tükörfotográfiák – jegyzetek, interjúk 2002. Csillagfegyenc – versek 2003. József Attila ikonok – versek és képek 2005. A frankó manus – versek 2006. A világ foglalata – versek 2007. Szentandrássy István evangéliuma – versek 2007. Tűzhálók – versek és rajzok 2007. Sziklagrafikák – versek, 2008. Nyelvtangó – versek és színes rajzok 2009. Szerelmed annyira hatalmas – versek 2010. A cet háta – versek 2010. A nemzet szemétdombjai című kötetében, amely az 1980-tól 1992-ig tartó válogatott riportjait, esszéit tartalmazza, bemutatja a Magyarországon élő cigányok életét. Idézem a szerzőt: Ennek a könyvemnek java cigányokról szóló híradás, elemi metszet, még ha alapfokon is, de emberien, komolyan és felelősséggel tudjuk tájékozódni róluk. A megalázott és megnyomorított százezrekről. Könyvében bemutatja még a Magyarországon élő népcsoportokat. Szlovákokat, szerbek, románokat, szlovéneket, horvátokat, németek és zsidókat. Sequoiabeszéd című könyvében - mely Pécsett jelent meg, 166 lap terjedelemben - modern költői eszközökkel nagymértékben megújította a magyar nyelvet, és megidézte a magyar és európai művészeket és szellemi embereket. Ahogy Õ mondja, ez a könyve, amely egyetlen egy vers, a szellem és a lélek regénye. A József Attila ikonok című kötete méltó és pontos tiszteletadás József Attilának, a kötet 32 verset és 32 portrét tartalmaz József Attiláról, a műveket kortárs képzőművészek készítették. Legutóbbi verseskötetei a Frankó manus, a Világ foglalata és a Sziklagrafikák a XXI. századi magyar és európai ember szorongásait, vágyait és reményeit mutatja be nagyon erőteljes, plasztikus költői képekkel. Minden könyvében a legfőbb motívum, mint amit Illyés Gyula írt Balassi Bálintról szóló szonettjében, melynek legutolsó sora így hangzik: Holtodban is pajzsként hullj honodra. Nyelvtangó című könyvében ismét a magyar nyelv védelme a legfontosabb a számára. Szerelmed annyira hatalmas című kötete - az alkoTÓház gondozásában - merész képekkel megjelenített új szerelmes verseit tartalmazza. A cet háta című kötete legfontosabb, művészetét jellemző verseit öleli össze. Műveit kiadták hollandul, németül, angolul, horvátul és cigányul. Többször olvasott föl Bécsben, Grazban, 2006. január 22-én díszvendége volt a londoni Hungarian Cultural Centre-ben. Országszerte számos felolvasó estje, író-olvasó találkozója volt. Rendszeresen részt vesz cigány fiatalok táboraiban, rendhagyó irodalmi órákat tart. Az alábbi monográfia részletesen méltatja a költő életét és munkásságát: Békés Sándor:  Csillagkarcoló. Kovács József Hontalan arcképvázlata ; Alkotóház, Agárd, 2010.   Pörgő ezüsttallér ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1993 Aranymetszésű augusztus ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1995 Sequoiabeszéd ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1995 A nemzet szemétdombjai. Cikkek, interjúk, riportok cigányokról és más népcsoportokról ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1997 Magyarul beszélni. Versek ; Mohácsi Művészeti Társaság kiadása, Mohács, 1998 Színfolyók ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 1998 Das Buch der Ränder. Roma-Lyrik aus Ungarn; vál., szerk. Gyurkó Andrea és Kovács József Hontalan ; magyarról ford. németre Gyurkó Andrea, unter Mitarb. von Cecile Cordon, magyarról cigányra ford. Bihari Endre, Choli Daróczi József; Wieser, Klagenfurt, 1999 Tükörfotográfiák ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 2002 Csillagfegyenc ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 2003 József Attila ikonok ; Fővárosi Cigány Önkormányzat–Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Bp.–Pécs, 2005 Szentandrássy István evangéliuma ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 2007 Tűzhálók ; Alkotóház, Agárd, 2007 A világ foglalata ; Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Mohács, 2007 Sziklagrafikák ; Alkotóház, Agárd, 2008 Nyelvtangó ; Alkotóház, Agárd 2009 A cet háta ; Alkotóház, Agárd, 2010 Nők fővárosa 2010. Antológia ; szerk. Kovács József Hontalan; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület–Cigány Önkormányzat, Pécs, 2010 Mohács, tripódiák, hattyúfagy ; Szentandrássy István Klubház, Mohács, 2012 Apró mohácsi boltok 28 ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 2016 Szentandrássy István, a vizuális időjegyzés festőmestere. Összegyűjtött írások III. ; Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, Pécs, 2016  

Új romaügyi biztost neveztek ki a kormányba Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Sztojka Attilát nevezte ki egy kormányhatározatban a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak. Ötfős titkárságot is kap.

Közzétette: RomNet – 2021. augusztus 5., csütörtök